Tavaly nyáron a barátom megkérte a kezem, így már a vőlegényemnek szólíthatom. Az volt életem egyik legboldogabb napja, hisz már nagyon rég vártam erre a pillanatra. Annyira jól kijövünk egymással, és annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy gondoltam, hogy előbb – utóbb ez be fog következni, csak azt nem tudtam, hogy mikor. De a nyaralásunkon, az évfordulónk estéjén feltette a nagy kérdést, én pedig természetesen igent mondtam. Úgy terveztük, hogy a következő év nyarán meg is tartjuk az esküvőt, hisz nem szeretnénk sokáig húzni.
Elkezdtük mindazt a szervezőmunkát, ami egy lakodalommal jár. A legfontosabb kérdések egyike volt a menyasszony ruhája és a vőlegény öltönye. Mivel nekem már volt elképzelésem arról, hogyan szeretnék kinézni a nagy napon, nem kellett sokat keresgélnem. A legelső menyasszonyi ruhaszalonban, ahová betértem, megtaláltam a tökéletes darabot. A vőlegényemmel viszont már kicsit komplikáltabbak voltak a dolgok. Neki egyszerűen semmi sem felelt meg, néha azt éreztem, hogy még a kákán is csomót keres. Nem kell magyaráznom, hogy sokszor mennyire dühös tudtam lenni rá, hogy mindenbe belekötött és semmi sem volt jó neki.
Hosszas keresgélés után végül megtaláltuk azt a szabóságot, ahol egy régimódi szabómester dolgozik, és úgy tűnt, hogy még a férjem igényeinek is megfelel. Előre figyelmeztettem a kedves öregúrt, hogy valószínű nem a férjem lesz a legkönnyebb vásárlója, amint azt korábban tapasztaltam. Mosolyogva azt válaszolta, hogy ne aggódjak, sok mindent látott és hallott ő már az évek során, és mindig sikerült minden helyzetet megoldania. Bíztam benne.
Ahogy hétről hétre visszatértünk hozzá ruhapróbákra, észrevettük, hogy munkálatok kezdődtek meg a kertjében, napelemeket kezdtek felszerelni a házára. Ugyanis a szabászata a saját otthonában volt, és itt fogadta a vásárlóit. Amikor beértünk, erről kezdtük kérdezgetni a kedves szabót. Megtudtuk, hogy a bácsi megelégelte, hogy mindig magasak a közüzemi számlái, és szeretett volna valami alternatív megoldást találni. Mivel látta a meglepett arckifejezésünket, elmondta, hogy tudja, hogy ez egy hosszútávú beruházás, de ő jó egészségnek örvend, és még sokáig szeretne élni.
A férjemet rögtön a napcella árak érdekelték, én azonban azt szerettem volna, ha nem rögtön a dolgok közepébe csapunk, hanem mesél kicsit bővebben, hogyan zajlik egy ilyen procedúra. Elmondta, hogy a napcellákon túl léteznek más egyéb eszközök is, amelyek nélkül nem tud megfelelően működni a napelemes rendszer. Ilyen például az inverter. Mivel látta a szabó az értetlen arckifejezésünket, szükségét érezte annak, hogy kicsit jobban kifejtse a dolgot, hogy pontosan mi is ez az eszköz.
Elmondta, hogy az inverter nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a napsugarakból kinyert, a napcellák által termelt energia átalakuljon olyan formába, hogy azt a hétköznapi háztartások fel is tudják használni. “Nyers” formában ez az energia egyenáram, amelyet át kell alakítani váltóárammá, hogy hasznosítani lehessen. Enélkül ezt az áramot csak akkumulátorokra lehetne tölteni.
A szabótól azt is megtudtuk, hogy mielőtt megvásárolunk egy ilyen eszközt, érdemes megmérni, hogy mennyi egy év alatt az átlagos áramfogyasztásunk. Ez ahhoz kell, hogy ki tudjuk kalkulálni, mekkora teljesítményű inverterre van szükségünk. Ez esetben is érdemes előre gondolkodnunk, hogy felesleges költségektől kíméljük meg magunkat. Könnyen előfordulhat, hogy néhány év múlva nagyobb teljesítményre van szükségünk, ezt pedig egy kisebb inverter valószínűleg nem bírja el, és egy új, nagyobb teljesítményű darabra lesz szükség. Viszont ha már rögtön egy olyat veszünk, amely képes elbírni egy későbbi nagyobb teljesítményszükségletet is, azzal megspóroljuk egy új készülék megvételének költségeit.
Mivel a szabó látta, hogy érdeklődünk a téma iránt, azt is elmondta, hogy nagyon fontos az is, hogy jó minőségű invertert vegyünk, mert az olcsóbb, silányabb minőségű nem biztos, hogy hosszútávon megéri anyagilag. Hiszen, ha úgy látják, magasak voltak már így is a napelemes rendszer felszerelésének költségei, egyértelmű, hogy sokan úgy döntenek, valahol bizony le kell faragni a ezekből a költségekből. Emiatt sokan hajlamosak arra, hogy az inverter árán spóroljanak, amit viszont nagyon nem tesznek jól. Egy silány minőségű darabból akár 4 -et vagy 5-öt is el lehet “fogyasztani”, hiszen ezek nem túl hosszú életűek legtöbb esetben. Ha veszünk egy jó minőségű, de kicsit drágább darabot, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy az jó ideig fog bennünket szolgálni. Ha belegondolunk, hogy többet is kell valószínűleg vásárolnunk a kevésbé jó minőségű inverterből, logikusan végiggondolva akár többe is kerülhet, mint egy márkásabb darab. Ezért nem éri meg ezen a készüléken spórolni.
Én ezen nagyon meglepődtem, mert korábban még sosem hallottam erről az eszközről, és mint kiderült, nagyon fontos darab egy napelemes rendszerben. A vőlegényem arra is kíváncsi volt, hogy valóban úgy van-e, hogy már a beszerelés után, mikor megkezdik működésüket a napelemek, elkezdenek csökkenni a befizetésre váró számlák összegei. Azt a választ kaptuk, hogy igen, ez tényleg így van. Bár a megtérülési ideje elég hosszú, a bácsi azt mondta, hogy összességében mindenképpen megéri beruházni ezekbe az eszközökbe. Elmondta, hogy amiatt sem aggódik, hogy esetleg az ő életében ez nem következik be, mert megbeszélte a gyerekeivel, hogy ebben az esetben átvállalják a költségeket, és ők maguk fognak költözni a házba. A bácsi lelkét megnyugtatta az a gondolat, hogy gondoskodik a leszármazóinak életéről, energiaellátásáról.
Ilyen tartalmas beszélgetéssel csak úgy elröppent az öltönypróba, egyáltalán nem volt nyűg, annyira kedves és intelligens beszélgetőpartner volt az öreg szabó. Még néhányszor vissza kellett mennünk igazításra, mielőtt hazavihettük volna a vőlegény öltönyét. A végeredmény annyira tökéletes lett, hogy még a vőlegényem is kifogástalannak találta minden részletét. Ez pedig a korábbi tapasztalatok alapján igencsak nagy dolognak számított! Megígértük neki, hogy viszünk képeket az esküvőről, amint elkészülnek, majd elköszöntünk tőle.
Az esküvőnkön úgy festettem én is és a vőlegényem is, ahogy azt korábban mindketten elképzeltük. Az öltöny tökéletesen szabott volt, nagyon sokan megkérdezték, hogy melyik szalonban vettük, mert nagyon különlegesen mutatott. Ekkor azt válaszoltuk, hogy egy idős bácsi szabta a saját otthonában, nem pedig egy öltönyöket árusító szalonban vettük.
De nem csak az esküvőnkre volt hatással a szabó, hanem felmerült bennünk néhány hónappal később, hogy mi lenne, ha mi magunk is belevágnánk az otthonunk energiaellátásának korszerűsítésébe. Úgy voltunk vele, hogy ha a bácsi is elég bizonyosságot érzett magában idős kora ellenére, hogy belekezdjen egy ilyen nagyszabású projektbe, nekünk mi okunk lenne rá, hogy ne tegyük meg? Sosem gondoltam volna, hogy egyszer abból, hogy a férjem ruhák, öltönyök terén ilyen borzasztóan válogatós, oda fog vezetni, hogy napelemes rendszerekkel állítjuk egyszer elő a háztartásunk számára szükséges energiát.